3.fejezet ~ A little quarrel...

 Sziasztok drága olvasóim és olyanok akik nem olvasnak (merthogy őket is szívesen látom/látjuk).

Nagyon köszönöm a múltkori komikat, bar az első részhez képest eléggé kevésnek bizonyult. Remélem most is kapok pár komit és esetleg új rendszeres olvasót/olvasókat.

Szeretlek titeket, jó olvasást!

 - Jó reggelt! - rontottam be a konyhába
 - Hogyan kéred a tojást? - kérdezte anyu, nem is törődve az iménti köszönésemmel
 - Öhm...tojva?! - humorizáltam, majd felültem a konyhapultra
 - Nagyon vicces vagy édesem. Tudod mit? Ezért most én döntömel, hogy hogyan kapod - fenyegetett meg anyu. A szívemhez kaptam a kezem és lehuppantam a konyhapultól. Műsírásba kezdtem, lerogytam a földre
 - Kérlek anya! Ne haragudj! - öleltem át a lábát - Ezt nem teheted velem! - a műsírásom kezdett átalakulni nevetéssé, és hallottam, hogy anyu is felkuncgott
 - Úristen! - hallottam a döbbent, rekedtes,mély hangot a hátam mögül. Abbahyagytam a 'sírást' és hátra fordultam - Mit csinálsz? - nézett felém. Ez jó kérdés...Nem tudtam pontosan én sem, hogy mit csinálok. Felnéztem anyura, aki mosolyogva nézett rám. Még mindig öleltem magamhoz a lábát. Lassan elengedtem és úgyanilyen lassúsággal fel is álltam. Leproltam a pizsigatyámat és a kezeimet, majd mintha mi sem történt volna, kiszedtem egy almát a kosárból. Már majdnem bele is haraptam, de anyu kivette a kezemből
 - Mindjárt kész a reggeli! - mondta és visszarakta a kosárba az almát
 - Anyu, majd beszélhetnénk négyszemközt? - lépett beljebb a konyhába Niall. Gyanakodva, felvont szemöldökkel néztem rá. Kerülte a tekintetem. Mi az amiről nem tudhatok? Mi olyan titkos?
 Talán meglepetés buli? Nekem? Hú hát ez....ez...ez lehetetlen mert a szülinapom nyáron lesz, és jelenleg még csak tavasz van. De akkor mégis mi? Te jó ég, én bele fogok őrülni ebbe!
 - Persze kincsem - mosolygott anyu. Összehúzott szemöldökkel figyeltem Niallt és vártam, hogy végre rám nézzen. Félve felém pillantott. Tartottam magam a kemény nézéshez, ő pedig állta azt. Majd hirtelen elkapta a csuklómat és lerántott a pultról. Kirángatott egészen a nappaliig.
 - Utálom, ha ilyen vagy! - mondta halkan
 - Én? Milyen? Te vagy az aki titkolózik! - háborodtam fel
 - Nézd Sky! Én hónapokig nem láttam anyut. Te beszélhetsz vele minden nap. De én nem. Belehalnál,ha egyszer valamiről nem tudnál?
 - Tudom, de ismersz! Én utálom, ha titkolóznak előttem. Én kíváncsi vagyok! - vitatkoztam
 - Nem hiszem el, hogy ilyen vagy! - emelte meg a hangját
 - Pedig elhiheted! Miért előttem mondod, hogy anyuval akarsz beszélni? Miért, ha tudod jól, hogy utálom? - mondtam ezt már én is jóval hangosabban
 - Gyerekek, mindent hallok! Úgy tűnik nem nagyon tett nektek jót a távolság! - jegyezte meg anyu a konyhából. Nem szokott nagyon beleszólni a dolgainkba. Hagyja, hogy magunktól oldjuk meg. Ez egyfelől jó másfelől meg iszonyú idegesítő, amikor például nem áll ki mellettem, pedig tudja, hogy igazam van és olyankor bummm dáááááá tssssssss durrrrrr! Lehet, hogy hülye vagyok, de másképpen nem tudom magam egész jól kifejezni, csak így...
 - Tudod mit?! Nem érdekeltek! - mondtam ki a legkevésbé sem őszintén. Nagyon is érdekel, hogy mit akarnak beszélni
 - Most tényleg ezen kapod fel ennyire a vizet? Hogy négyszemközt akarok beszélni a saját anyámmal? - értetlenkedett Niall
 - Képzeld csak, igen! - fontam össze a karjaimat magam előtt
 - Na jól van hugi, te nagyon megváltoztál! Képzeld csak, még én is családtag vagyok! - lépett közelebb, csakhogy szemléltesse a számomra egyáltalán nem megrémítő magasságát. Persze alapjáraton ő nem egy magas srác, de nálam könnyű magasabbnak lenni. Nem feleltem, csak idegesen hátat fordítottam neki. Hosszú hajam megcsapta a mellkasát, és még mindig karba tett kézzel elvonultam és feltrappoltam a lépcsőn. Berontottam a szobámba és végigdőltem a hülye ágyamon és kezembe vettem a hülye telefonom és írtam egy hülye SMS-t Lexynek (ő nem hülye), amiben kisregény formájában írtam le, hogy mennyire idegesítő tud lenni a hülye bátyám. Amikor ideges vagyok minden hülye...

 Körülbelül, egy óra múlva hangos lármát hallottam odalentről. Átvettem a pizsim egy farmerra és egy fehér pólóra, megfésülködtem és halkan elhagytam a szobám. Csendesen áthajoltam a korláton, hogy lelássak a nappaliba. Már a hangokból is következtettem, de a látvány 100%-ossá tette számomra, hogy az a négy srác jött, akik jóban vannak a bátyámmal, ezért jelen pillanatban ők is hülyék. Na jó, talán őket nem keverem ebbe bele, hisz nem tettek semmit. Ellenem legalábbis még nem.
 - Hé, szia Skyler - nézett felém hirtelen Louis és őrült módjára integetni kezdett. Mindenki felém nézett. Elég feltűnően bámultam őket. Látszott, hogy leskelődöm. Egymás szavába vágva köszöntek, mondhatni majdnem egyszerre, de mégsem teljesen, na szóval...Na jó a magyarázás nem megy túl jól...
 - Helló! - mondtam és tök szerencsétlenül feléjük intettem. Visszarohantam a szobámba és tárcsáztam Lexyt
 - Szia! - szólt bele kedvetlenül
 - Ahj Lexy, miért nem válaszolsz az SMS-emre? - kérdeztem köszönés nélkül
 - Mert úgy is tudod, hogy mit válaszolnék. És ha tudod, minek fárasszam magam a pötyögéssel?! - tette fel az egyébként eléggé logikus kérdést
 - Ez jogos... - értettem egyet.
Kibeszéltem magamból mindent Lexynek, aki persze meghallgatott. Talán, mert érdekli....nem az lehetetlen. Vagy talán csak nem tehetett mást, hisz szóhoz jutni sem hagytam.

 Szóval már a második napja tartózkodik itthon a bátyám, de mi már össze vesztünk, leégettem magam másik négy srác előtt, plusz anyuval szóba sem álltam, és ami talán a legrosszabb, hogy nem ettem semmit.

***

 Szombat! Egy király nap...lenne. Ha nem lett volna a tegnapi rossz. Kinyitottam reggel az ajtómat és szembe találtam magam Niallel
 - Mit akarsz? - kérdeztem álmosan
 - Beszélhetnénk? - kérdezte. Nem válaszoltam, csak kijjebb nyitottam az ajtót, hogy be tudjon jönni. Becsuktam az ajtót és neki dőltem. Ő meg törökülésben felült az ágyamra
 - Elmondom...- sóhajtott
 - Na rajta! - biccentettem egyet a fejemmel

5 komi és 5 tetszik után hozom az új részt :)